Szalay Ágnes tudásra szomjas, örök tanuló vagyok. 1995-ben szereztem német nyelvtanári diplomát a Pécsi, akkor még Janus Pannonius Tudományegyetemen. Röpke tanári pályafutásomat 3 gyermekem születése szakította meg, majd nemsokára kiderült, hogy pontot is tett a tanári karrierem végére. Leendő német nyelvtanárkén el kellett merülnöm a német irodalom, filozófia és történelem világában, ami, döntően reál beállítottságomból fakadóan, igen sok erőmet felemésztett. Szinte megesküdtem a diplomám kézhezvételekor, hogy én soha többet nem fogok tanulni. Ez a kijelentés elég tiszavirág életűnek tűnt, hiszen mint 3 gyerekes édesanya lehetőségem volt a legkisebb gyermekem 7 éves koráig otthon maradni. A palacsintasütés és zoknipárosítás kötelezőérvényű mindennapjaiban egyre erősebben éreztem az igényt arra, hogy belekezdjek egy lelki útba, ami egy belső igényből hobbivá, majd hivatássá fejlődött a későbbiekben.

Sokszor éreztem, hogy elakadt az életem, segítségre szorulnék, de pszichológushoz nem szerettem volna menni, mert a családunkban tartotta magát a mondás, hogy „pszichológushoz csak a lelki sérültek járnak”, én pedig nem tartottam magam annak. Önerőből bukdácsoltam előre, próbálkoztam a magam módján megoldani a problémáimat, amik vagy sikerültek, vagy nem. Milyen jó lett volna, ha akkor találtam volna valakit, aki elismerte volna a félelmeimet, aki mellett egy kicsit megpihenhetett volna a lelkem, hogy új erőt merítve, főnixmadárként feltámadva folytathassam a mindennapjaimat.

Mindhárom gyermekemet igyekeztem arra nevelni, hogy ha úgy érzik, hogy egy picit megdöccent az életük, legyenek olyan bátrak, hogy segítséget kérjenek. Először, nyilván velem kezdenek beszélgetni, majd amikor látom az irányt, javaslom egyik vagy másik tanáromat segítség képpen. A lányom, aki már 20 éves, sokszor nevetve jegyzi meg, hogy ő 0-24 órás terápiában részesül. Ez persze nem igaz, de mutatja azt a fajta elégedettséget, amit az a kiegyensúlyozottság jelent, hogy bármikor rendelkezésre áll a segítség, csak kérni kell vagy legalább jelezni, hogy valami kibillent az egyensúlyából. 

Az életkorom előrehaladtával, a házasságomban és a gyermekeim mellett szerzett tapasztalatokkal egyre szélesedett az érdeklődési köröm. Így jutottam el az első kineziológia képzésre 2007-ben, amit sok más tanfolyam is követett. Érdeklődésem középpontjába került az emberi viselkedés hajtóereje, a családi, generációs minták szerepe, a személyiségrészeink közti dominanciaharc valamint a betegségek mögött húzódó lelki háttér. A kineziológia után következett az új „szenvedély”, a családállítás, teljes nevén család- és rendszerállítás, aminek a pszichológiai logikája a mai napig lenyűgöz és alkalomról alkalomra új nézőpontot tár elém még a látszólag rutinból megoldhatónak tűnő esetekben is.  2012-ben életviteli tanácsadó képesítést is szereztem.

Nagy lendülettel vetettem bele magam a képzésbe. Egy nem is olyan régi balesetemnél megtanultam, hogy csak a ma a biztos, a holnap lehet, csak illúzió. Ezért történhetett, hogy a szemeszterek első felében én már elkészültem az összes beadandóval. Bár a szakdolgozat leadásának határideje is csak a jövő év tavasza, én mégis elkezdtem az írást már 2022. júliusában. Tanári képződésem során több tantárggyal is találkoztam már, ami az itteni képzésben is megjelent, de érthető módon majdnem 30 évvel érettebben teljesen másként hallgattam az előadásokat. A „tudjuk le a vizsgákat” beállítódásból megszületett a mostani képzésben a tudás integrációjára való igény. Próbálok minden mondatot, gondolatot összekapcsolni az eddig megszerzett és alkalmazott tudásommal, tapasztalatommal. Ahogy a pszichodrámában is megtapasztalhattuk, az önismeret egy soha véget nem érő, varázslatos, mélységeket és magasságokat is magában rejtő csodaút.

Matematika – technika szakon kezdtem tanulmányaimat az ELTE-n, majd egy év szünettel ajándékoztam meg magam nyelvtanulás céljából. Grazban töltöttem egy tanévet a Haus- und Forstwirtschaftliche Fachschule HAIDEGG nevű iskola egy éves képzésen, aminek alapvető célja a lányoknak (Bauerinnen) az osztrák parasztgazdaságok vezetésére való felkészítése volt. A rendszerváltás után néhány évvel még sokkal erősebben lehetett érezni Magyarország és Ausztria közötti óriási nemcsak gazdasági, hanem szemléletbeli, gondolkodásbeli különbségeket. Rengeteg új lehetőséggel, gondolattal, nézőponttal találkoztam, amiket akkor, 20 éves koromban, nem tudtam még beilleszteni a saját rendszerembe, csak elraktároztam. Évekkel később, amikor dolgozni kezdtem, férjhez mentem, gyermekeim születtek, visszaköszöntek az életemben azok az impulzusok, amik az Ausztriában töltött idő alatt értek.  Mostanra úgy foglaltam ezeket az élményeket össze, hogy az osztrák tanáraim elvetették azokat a lelki, nézőpontbeli magocskákat, amik évekkel később kezdtek el csírázni, majd termést hozni. Az osztrák tapasztalatok után végül német nyelvtanárként diplomáztam. A tanításban másfél évig próbáltam megtalálni azt az erőt és elhivatottságot, amit a családomban lévő pedagógusoknál láttam, de hiába. Sokszor feltettem magamnak a kérdést: miért lettem tanár? Ennek a megválaszolására várnom kellett néhány évig. Ahogy a fentiekben már említettem, ahogy a gyermekeim cseperedtek, egyre jobban kezdtek érdekelni az emberek. Egyetemi képzésben, pl. pszichológia, nem mertem gondolkodni, mert az anyaság, mint fő személyiségem szinte teljes mértékben kitöltötte a napjaimat, de egy-egy tanfolyam mégis belefért az időmbe. A kineziológia, aminek sok ágát elvégeztem, adta meg nekem azt a szemléletváltást, ami, immár évekkel később, engedte kicsírázni és termést hozni az Ausztriában elhintett magocskákat. Újra és újra feltettem magamnak a kérdést: hogy tudnám én ezt a tudást megosztani az emberekkel? Hogy tudnám felhívni a szülők figyelmét arra, hogy tegyenek rendet a fejükben, a családjukban, hogy testileg és lelkileg is tényleg egészséges gyerekeket tudjanak nevelni.

„Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapota, és nem csupán a betegség hiánya”.

1948-as megalakulásakor az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) az egészséget így definiálta. A WHO meghatározása New Yorkban született, 1946-ban, a 61 ország részvételével megrendezett Egészség Konferencián, majd az 1948. április 7-n hatályba helyezett Egészségügyi Világszervezet (WHO) Alkotmánya tette széleskörűen ismertté.

Az ENSZ definíciója szerint „az egészség megőrzése olyan fogalom, amely az egészséget elősegítő életmód, és az ezt ösztönző társadalmi, gazdasági, környezeti és személyes tényezők támogatását öleli fel”. Vagyis az egészséget szolgáló magatartásnak két alapvető formája van: az egyéni (tanácsadás, nevelés, klinikai beavatkozás) és a közösségi (egészséggazdasági, társadalmi, kulturális, természeti és technikai feltételek javítása).

https://hu.wikipedia.org/wiki/Eg%C3%A9szs%C3%A9g

A WHO 65 évvel ezelőtt meghatározta, és elfogadta, hogy a lelki jóllét állapota alappillére az egészségünknek. Az ENSZ pedig definiálta a tanácsadást és nevelést mint az egészséget szolgáló magatartás egyéni formáit. Tudom, hogy a kliensekkel való munka során nem adunk tanácsokat, de a mentálhigiénés projektek lehetőséget biztosítanak arra, hogy új nézőpontokat, eddig ismeretlen területeket tárjunk a résztvevők elé, tágítva ezzel a látómezejüket, formálva ezzel a gondolkodásukat.

Személyes ismeretség fűz Dr. Darnói Tibor holisztikus orvoshoz, akinek a honlapján olvasható a hitvallásával mélyen egyetértek (http://darnoitibor.hu/holisztikus-gyogyitas/egeszseg-egyensuly/): „Ha a lelkedben béke van, a testedben sem dúl háború. Egészségben és harmóniában csak akkor élhetünk, ha lényünk teljessége felé fordulunk. Nem elegendő csupán testi síkon törődni magunkkal, mert az ember egyszerre természeti és szellemi lény. Kizárólag fizikai vonatkozású szükségleteink kielégítése az egyensúly felborulásához vezet, ami súlyos következményeket von maga után.

Lehetetlen figyelmen kívül hagyni a lelki-szellemi, gondolati-érzelmi hatásokat, melyek meghatározzák a fizikai test működését. Testi-lelki-szellemi egységben kell az embert értelmezni, ha szeretnénk az egészségünket megőrizni vagy visszanyerni! A valódi holisztikus szemlélet ezt képviseli.”

Projektmunkámmal tehát nem kevesebbet tűztem ki célul, mint az embereket csoportosan tanítani, hogyan őrizzék meg, vagy nyerjék vissza a fizikai és lelki egyensúlyukat.

2012-ben alapítottam az első kft-met, ahol főállásban kineziológusként dolgoztam. Azóta eltelt 10 év, ami rengeteg tapasztalattal gazdagított. Foglalkoztam a magzatoktól a nagypapa korúakig, heteroszexuálisokkal, melegekkel, ateistákkal, hívőkkel. Mivel az élet a legnagyobb rendező, rendkívül sok élethelyzetbe kaptam betekintést, sok család mindennapjainak lehettem átmeneti kísérője. Az osztrák magocskák termései, a „miért lettem tanár” kérdésre keresett válasz és az elmúlt 10 év szakmai tapasztalatai ihlették meg végül a projektmunkám tartalmát.

Hipotézis megfogalmazása

Az elmúlt 30 év rengeteg tanfolyama nem csupán papírt és tárgyi tudást adott, hanem mindent ki is kellett próbálnom „élesben” a saját bőrömön. Nemcsak segítő technikák garmadát tudtam lefűzni a mappáimba, hanem szépen sorban elkezdtem lépéseket tenni az önismeret útján. Feldolgoztam gyerekkori traumáim mély gyökereit, egyre jobban sikerült szembenéznem azzal a balesettel, amikor velem együtt az akkor 6 éves kisfiam is csúnyán megsérült és egymástól elválasztva, rohammentővel kerültünk a traumatológia éjjeli műtőasztalára. A képzéseim segítettek megérteni a házasságom mozgatórugóit és azt a lejtőt, ami a váláshoz, a család szétszakdásához vezettek. Rengeteg feloldozást élhettem át, tonnányi lelki terhet tehettem le az elmúlt időben. Úgy vélem, hogy az önismeretnek soha nincs vége, mindig találunk egy újabb hagymahéjat. Akkor tudunk a segítő szakmában hitelesek, feltétel nélküliek lenni, ha az önismereti utunkon jóval előrébb járunk mint a klienseink, ellenkező esetben, osztozom a megosztó gondolaton, miszerint általuk gyógyítjuk saját lelki sebeinket.

Mentálhigiénés projektmunkám mozgatórugója az volt, hogy a praxisomban eddig tapasztaltak alapján a kollégákkal együtt olyan tréninget állítsunk össze, ami az emberek nagy részét érdekli, amivel azonosulni tudnak, ami által új motivációt találhatnak az életükben és ami által olyan területre nyílik rálátásuk, amiről korábban egyáltalán nem is hallottak.